Szobrot állítanak Sztáray Zoltán emlékére Magyarcsaholyban
Szobrot állítanak május 26-án, vasárnap Sztáray Zoltán újságíró, szerkesztő, közgazdász, geológus és szociológus emlékére szülőfalujában, Magyarcsaholyban. Az egyik legismertebb emigrációban élt kortárs magyar író mellszobrát a helybéli református templom udvarán állítják fel.
A 16.00 órakor kezdődő ünnepségen, amelyen a mellszobor mellett a faluból deportáltak nevével ellátott emléklapot is felavatnak, többek között tiszteletét teszi Sztáray Nóra, az író felesége, Erdei István parlamenti képviselő, a 92 éves dr. Horváth János, a magyar parlament korelnöke, Sztáray egykori barátja. A megemlékezésről beszámol a DunaTV is.
Sztáray Zoltán 1918. június 20-án született Magyarcsaholyban. A trianoni döntést követően szülei Magyarországra költöztek, Sztáray pedig Debrecenben végezte tanulmányait, majd Budapesten államvizsgázott. Noha 1941-ben a lovastüzérekhez sorozták be, soha nem harcolt a második világháború frontjain. Az Államvédelmi Osztály (a hírhedt ÁVH) több társával egyetemben 1948-ban letartóztatta. Noha sem vádirat, se per nem volt ellene, öt évig tartották fogva - megszenvedte többek között a hírhedt recski munkatárbor borzalmait is. Kínzások árán sem volt hajlandó aláírni koholt, hamis vádakkal telített vallomását - ennek ellenére 1953-ban 15 évnyi fegyházbüntetésre ítélték kémkedés vádjával. Ezt később a bíróság öt évre csökkentette, amit letöltöttnek ítélt és december 24-én szabadlábra helyezték.
Személyi iratok nélkül kezdhette újra életét, munkahelyet is nehezen talált. 1956-ban alapító tagja volt az Értelmiségi Forradalmi Bizottságnak, részt vett a forradalmat kirobbantó tüntetésen a Petőfi szobor előtt és közreműködött Sztálin szobrának ledöntésében is. A forradalom bukását követő megtorlások elől Bécs és Metz érintésével Párizsba menekült. Itt hamarosan az emigrációba kényszerült magyar értelmiség elitjében találta magát. Két évvel később, 1958-ban New York-ba költözött, majd némi európai tartózkodás után a kaliforniai San Bernardinóban telepedett le.
Több amerikai oktatási intézménnyel állt kapcsolatban, geológiai kutatásokat is végzett. Mindemellett azonban élete célja lett a magyarság ügye: igyekezett egyesíteni a különböző emigráns szervezeteket; igyekezett megismertetni a nyugattal az 1956-os forradalom igazi történetét és tudatosítani az emberekben a rendszer által tagadott recski munkatábor létét. Könyveket írt, folyóiratokban publikált, állandó munkatársa volt a Szabad Európa Rádiónak és az Amerika Hangjának. Gyűjtést szervezett az egykori recski munkatábor túlélőinek a megsegítésére, nyomást gyakorolt a későbbi magyar kormányra azért, hogy fogolytársai ne számítsanak büntetett előéletűnek és a nyugdíjba számítsák bele a kényszermunka éveit is.
Magyarországra vagy Erdélybe azonban sohasem tért vissza. Utolsó éveikben Portlandbe költözött és itt érte a halál is 2011 április 20-án. Halála előtt állítólag Arany János „A rab gólya" című művéből a következő sorokat idézte. "Árva gólya áll magában, Egy teleknek a lábjában, Felrepülne, messze szállna, Messze, messze, Tengerekre, Csakhogy el van metszve szárnya. "
